Július 13-án 15:22-kor indult a gépünk Budapestről. Időben érkeztünk, feladtuk a hátizsákokat. Mindhárman próbáltuk a minimálra csökkenteni a zsák súlyát, de két hétre elegendő felszerelés így is 9-10 kg-ot nyomott. Szerencsére nem kellett ráfizetni a csomagokra. Miután feladtuk a zsákokat ettünk pár falatot, megittuk a nálunk lévő innivalókat, mert azt nem engedik fel a gépre. A vámszabadterületen vettünk vizet, és csokoládét a három órás útra. Mivel mindhárman különféle csokikára esküszünk, így vettünk három csomag csokoládét. Leültünk, és boldogan falatoztunk a csokikból. Beszélgettünk, és izgatottan vártuk, hogy írják ki a gép indulását. Szép nyugodtan felálltunk, és elindultunk a tábla felé, ahol kiírják az indulás adatait. Egyszer csak halljuk a hangos bemondóból: „Utolsó figyelmeztetés a Portói járat utasainak….” Felturbózott sebességgel értük el a kaput, ahol minden nehézség nélkül felszálltunk a gépre. Még volt időnk egy közös fotó készítésére is. A gépen Maris ült az ablaknál, én középen, Jutka a folyosónál. Nagyon szép időnk volt, és csodálkozva néztük az Alpok hegyvonulatait. A gépünk pontosan szállt le Portóban. Portugáliában azonban egy órányi eltérés van, a mi időzónánkhoz képest. Tudtuk, hogy későn érkezünk, ezért előre telefonált Lacim a szállásadónknak, hogy érkezni fogunk, és feltétlenül számítsanak ránk. A reptéren az információs pultnál kértünk egy Portó térképet, majd a metrómegállóhoz siettünk. A jegyvásárláshoz kaptunk segítséget, mivel Portóban a metró zónákra van osztva. Úgy döntöttünk, hogy 24 órás jegyet veszünk 7,5 Euróért, mert akkor valamennyi tömegközlekedési eszközt tudjuk használni, bármelyik zónában. A szállásunk a Senora Da Hora állomáshoz volt közel. A metrón utazott egy magyar lány, aki segített nekünk, és megnézte, hogy merre kell mennünk a szálláshelyre. Mondanom sem kell, kicsit elvétettük az irányt, de hála a GPS-nek, és hogy mert olyan jól tudunk kérdezni spanyolul, megtaláltuk a szálláshelyet. Becsöngettünk, és kilépett egy magas kopaszodó férfi, és a felesége és közölték, hogy „FULL”. Látva a rémült arcunkat nevetni kezdett, és beinvitált bennünket. Egyszerű közösségi szállás volt 7 Euróért. Az volt az érdekessége, hogy Abel a hospitalero nem pecsétet adott, hanem színes ceruzával rajzolt nekünk a zarándokútlevelünkbe.
Miután lepakoltunk, elindultunk feltérképezni a várost. Metróra szálltunk, és utaztunk egy megállót. Mivel legalább 7 féle színű vonal van, az volt a gyanúnk, hogy rossz irányba mentünk. Ezért leszálltunk, és egy másik metróra ültünk át. A Vasco da Gama megállóhoz vitt. Ott rájöttünk, hogy épp ellentétes irányba kellett volna haladnunk, és nem kellett volna eltérni az eredeti tervtől. De mivel volt 24 órás jegyünk ez nem okozott problémát, és így jutottunk be a központba. Mi olyan jól jártunk ezzel a 24 órás jeggyel, mint Mariska egy évvel ezelőtt az 1 Eurós csokikás keksszel. Rögtön egy azulejo díszítésű templomba botlottunk. Mivel szombat este volt hömpölygött a tömeg az utcákon. Próbáltuk feltérképezni a terepet, hiszen vasárnap csak fél nap állt rendelkezésünkre Portó megtekintésére. A gyönyörű katedrálist megtaláltuk, és fotókat készítettünk erről a sokszínű városról.
A városról azt érdemes tudni, hogy róla nevezték el a független Portugáliát a XII. században. Itt született Tengerész Henrik, akinek nagy szerepe volt a földrajzi felfedezésekben. 2001-ben Portó volt Európa Kulturális Fővárosa. 2004-ben európai futballbajnokságot rendeztek itt. Portó egyébként is egyet jelent a focival.
Megnéztük a városközpontot, és visszasétáltunk egy „piroslámpás” negyeden a metró megállóhoz. Még sokan várakoztak a metróra. A kocsik tömve voltak utasokkal. Szinte mellbe vágott minket az a kulturális sokszínűség, amit a metróban tapasztaltunk. Még nem voltunk igazából fáradtak,de betartottuk a szállás szabályzatát,és időben aludni tértünk.
