Portugál Camino

Portugál Camino

Július 18-5. nap

2019. augusztus 02. - Judit Szekrényesi

Július 18-ötödik nap

Korán reggel készülődtek a zarándokok, és készülődtünk mi is. Elhagytuk a szálláshelyet, és máris hozzánk csatlakozott egy nagytestű kutya. Hát te kutyus hova mész? – kérdeztem tőle. Azután rájöttem minket akar vezetni az úton. Pontosan ismerte az utat. Néha előreszaladt, majd vissza jött, és közöttünk zarándokolt. Marika egy kicsit sem bánta volna, ha elhagy minket, de a kutyus hűséges társunkká szegődött. Árnyas, természetes gyalogutak következtek. Egy kis faluban letértünk az útról és a kutyus előre szaladt. Ám a kijelölt ösvény vissza vezetett az úttestre, és a kutya ott állt velünk szembe, és szinte vigyorgott. Erdei ösvényen haladtunk, és egy mezőre lettünk figyelmesek, ahol szarvasmarhák legeltek. Két kis bika borjú kijött a kerítésen, és boldogan legelészett a fák között. A mi kutyusunk hátul maradt, és szűkölni kezdett. Meglátták a borjúk a kutyát, és szaladni kezdtek felé. A kutya lóhalálában rohanni kezdett, a borjúk utána. Látszott, hogy nem először történik ez a fordított fogócska. Mikor a borjúk beugrottak a kerítésen a kutyus rohanni kezdett utánunk. Beértünk egy kis faluba. A település kávézójába zarándokok ültek. A kutyus felszaladt a teraszra, és meglátta a tulajdonos nő. Kiszaladt egy pórázzal, és megkötötte a kutyát. Hűséges társunk még sokáig nézett szomorkodva utánunk. Készítettem egy fotót róla, és csak most a feltöltéskor láttam meg a bundáját. Nézzétek figyelmesen! J

Izgatottak voltunk, hiszen azon a napon léptük át a portugál-spanyol határt. Előző nap láttunk egy hirdetést, ami egy csodaszép alberguét hirdetett. Megtaláltuk, és bementünk a bárjába megreggelizni. Frissen facsart narancslevet, és szendvicset kértünk. Marika kávét kért. Az eladó, annyira izgatott volt, hogy végül két kávét hozott ki, egy tejeset, és egy amerikai kávét. Jutka szeretett volna vanília krémes sütit a kávéhoz, de sajnos csak cukros ízesítésű volt, ezért kapott hozzá lekvárt. Volt egy olyan érzésünk, hogy nem fogunk inni frissen facsart narancslevet, mert az eladó legalább 20 percig facsarta egy kis kézi facsaróval, mire készen lett. Valencahoz érkeztünk, amelynek fő nevezetessége a hatalmas erődítmény a Fortalezza. A keskeny macskaköves utcák ajándékboltokkal, bárokkal, éttermekkel, és panziókkal vannak tele. Átmentünk az erőd főbejáratán, és leültünk egy bárnál, ahol jégkrémet rendeltünk. Egyre melegebb lett, és mi folytattuk utunkat a bevásárló utcán. Marika vett a kis unokájának egy szépséges szakálkát. Betértünk egy szép templomba. A templomhoz vezető lépcsőn fiatal rákbeteg lány ült a barátnőjével. Úgy szerettem volna oda menni hozzá, és megölelni. Mikor kijöttünk a templomból sajnos már nem láttuk többé. Elhagytuk Valencát, és a Nemzetközi Hídon átjutottunk Spanyolországba. Ujjongott a lelkünk. Annyira sokat jelentett nekünk Spanyolország a 2018-as út miatt. Mariskának készítettünk videót, és nagyon boldogok voltunk.

TUI történelmi határváros. Arculatát az eredeti középkori város határozza meg. Központjában a  Catedral de Santa Maria, ami 1120-ban épült, később gótikus elemekkel díszítették. A katedrális mögött volt a zarándokszállás, ami szépen fel volt újítva, és mosási, és szárítási lehetőséget is biztosított. Az albergue portáján a hölgy nagyon kedves volt, és látszott, hogy gyűjti a szent képeket. Neki adtam a második szent képet, amit magammal hoztam. A zarándok igazolványunkban látta, hogy az első estét Portóban Abelnél töltöttük, és mondta, hogy Abel nagyon jó barátja. Az ágyam az ablaknál volt, és ha kinéztem egy gyönyörű templombejáratot láttam. Olyan volt, mint ha haza érkeztem volna. Alig vártam, hogy lezuhanyozzunk, és betegyük a ruháinkat mosni, mert azután elindultunk megnézni a katedrálist. (Andorkó Maris ismeri nálam ezt az állapotot! J) A katedrális gyönyörű volt. Elegáns kerengője az egyetlen máig fennmaradt középkori katedrális kerengő Galiciában. A katedrális belső tere is egyedülálló, benne a mórölő Szent Jakabnak szentelt kápolna. A ruhákat kimosta a gép, és nekünk sajnos el kellett hagyni a katedrálist. A szállás két oldalán templomok voltak. ( Képzeld Maris jobbra nézek ott is templom,balra nézek ott is templom. Elmondhatatlan, amit éreztem! J) A ruhákat szárítóba tettük majd elmentünk bevásárolni. Salátát vettünk tonhallal vacsorára. Miután mindennel elkészültünk misére mentünk. Szépséges mise volt egy közeli templomban. A mise végén bejött egy alkoholista pasi, és bele szólt az atya szövegébe, majd sorba állt ostyáért. A pap nem adott neki ostyát, félre állította. Amikor véget ért a mise behívta a sekrestyébe, és kegyetlenül leszidta a férfit. Kezdtük úgy érezni, hogy ezen az úton az alkoholizmus problémáival kell szembesülnünk. A mise ideje alatt a templom melletti téren egy kórus énekelt szebbnél-szebb dalokat. Mise után bevásároltunk másnapra, majd aludni tértünk. Nagyon nehezen tudtam elaludni, mert a fölöttem fekvő nő,és a Jutka fölött fekvő barátnője folyamatosan csomagolt,és világított a fejlámpával. Ezenkívül tele lett a lelkem szebbnél-szebb érzésekkel, előjöttek a tavalyi gondolatok, emlékek.

Úti imádság

Uram, Jézus, járj előttem,
ha lankadok, állj mögöttem,
Pajzsomként lebegj fölöttem,
jobbról, balról segíts engem.
Mindig téged keresselek,
mindig találkozzam veled,
minden léptemben szüntelen
te, csak te jöjj szembe velem.
Te légy szavam a nyelvemen,
más szavával te szólj nekem.
Minden egyes pillantásom
mindenkiben téged lásson.
Te légy utam az utamban,
utam végén a jutalmam...
Amen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://porto-santiago-muxia.blog.hu/api/trackback/id/tr7114992358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása