Portugál Camino

Portugál Camino

Santiago-13.nap

2019. augusztus 06. - Judit Szekrényesi

Utolsó napunk a Portugál camino spanyol részén. Megreggeliztünk, jó bőségesen, mert először úgy gondoltuk, hogy majd a későbbi busszal megyünk. Reggeli közben eldöntöttünk, hogy megyünk Santiagóba a legkorábbival, ami gyorsjárat. Egy kicsit megijedtem, de szerencsére Marikának volt B6 innyekciója. Újra elhagytuk a kedves magyar alberguét, és készült egy fotó. A buszmegállóba mentünk, ahol Jutka sajátságos magyar-spanyol-angol nyelven vett három buszjegyet. Bementünk az előző napi bárba, hogy vegyünk vizet. Jutka kért auqvát, és a csaj a pultban adni akart neki három vodkát. No,no! –kiáltott Jutka. No, vodka, auqva. Nagyon nevettünk, mikor kijöttünk a bárból. Elképzeltem mi lett volna a buszon, ha beverünk erre a reggelire egy vodkát. Az első sorba ültem le, hogy ne legyek rosszul. Pont ott ültem, mint előző évben Andorkó Mariska. Mellém ült egy középkorú olasz bicajos férfi. Kérdezett valamit spanyolul, azután angolul. Mondtam neki, hogy nem beszélek sem angolul, sem spanyolul. Megvetően rám nézett, és azt mondta angolul: „Ez eléggé behatárolja a társalgást.” Szinte meg volt sértve. „Akar veled a roszseb társalogni!”- gondoltam magamba. „ Örülök, ha kibírom az utat.”

Beértünk Santiagóba a buszpályaudvarra. Elindultunk a központba az ismerős úton. Megláttuk a tavalyi alberguénket, és bementünk. A tulajdonos srác megismert bennünket, és nevetve mondta, hogy a tavalyi év, és, hogy magyarok vagyunk. Igen mi voltunk azok, széles mosollyal, nulla nyelvtudással. Megkérdeztük van-e esetleg szállás. Próbált nekünk segíteni, de elég rossz alternatívát ajánlott, ezért elmentünk. Mentünk a központ felé, a szent elhatározással, hogy ezen az éjszakán nem alszunk. Egy kirakatban gyönyörű cseresznyék mosolyogtak ránk. Jutka vett is belőle, arany áron mérték. Na de a málnát is, amit én vettem. Kb. 20 szem volt a dobozba, alatta málnás papír. Olyan volt, mint tavaly az öregasszony a házi sütijével. Haladtunk a központ felé, és nyitva volt a kedvenc éttermünk. Ott volt a tulajdonos „mama”, aki elmagyarázta a nyitvatartási időt. Elmentünk a zarándokirodába, ahol hatalmas sor állt. Kivártuk a sorunkat, és én újra egy kínai adminisztrátorhoz kerültem. Szegény lefőtt, mire megírtam a papírjaimat. Az irodából mentünk leadni a táskánkat, amikor az ajándéküzlet oldalában megpillantottuk Jaklinét, akivel találkoztunk tavaly a francia úton. Annyira megörült nekünk, kérdezte melyik utat választottuk, és hogy mennyire nehéz az, az út, vannak-e szálláshelyek. Szeretetteljes búcsút vettünk egymástól. Miután leadtuk a táskánkat, elindultunk ajándékokat vásárolni. Majd ebédelni mentünk. Nagyon sokan vártak asztalra az éttermünkben. Nagyon felkapott hely lett. A pincérek fáradtak voltak. Szerencsére sikerült asztalhoz jutnunk, és megettük a salátát, és sült bordát, amit rendeltünk. Ebéd után meglátogattunk néhány templomot, amibe előző évben nem volt alkalmunk bemenni. Nagyon szépek voltak. Kezdett esteledni. Rózsa említette, hogy a reptér mellett tud egy jó szállást. Jutka írt Rózsának, aki el is intézte nekünk a foglalást. Ennyit az éjszakai ébrenlétről. J Volt szállásunk, de oda el is kellett jutni. Felvettük a táskánkat, és elmentünk egyetlen Santiagói ismerősünkhöz Lucához, az alberguéba. Kinn beszélgetett a szálláshely előtt. Vigyorogva köszönt nekünk. Három kérésünk van, mondtuk neki. Letesszük a táskát, elmegyünk a Diába, és hívjon nekünk egy taxit. Lucát azért szeretjük, mert nagyon segítőkész, és mert megakar minket érteni. Így jutottunk ki a reptérhez közeli szálláshelyre. Jó döntés volt, hogy nem maradtunk az utcán. Tudtunk zuhanyozni, és pihenni egy keveset.

Az otthon ott van, ahová haza tér a szíved. A szíved ott van, ahol a kincsed. És meg kell találnod a kincsedet, hogy minden, amit az utadon felfedeztél értelmet kaphasson.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://porto-santiago-muxia.blog.hu/api/trackback/id/tr2114998438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása