Még sötét volt, mikor felébredtünk. Kinyitottam az ajtót, a telihold megvilágította a szobát. Egy fiatal pár készülődött még rajtunk kívül. Az első célunk Ponte de Lima volt, de addig még közel 15 km-t kellett gyalogolnunk. Nemsokára egy plébániatemplomot találtunk, ami sajnos zárva volt. Szépséges villákat láttunk, igényesen kialakított kertekkel. Ezután meredek erdei ösvényre értünk, majd szemünk elé tárult a Lima-folyó völgye, és eukaliptusz erdőben megkezdtük az ereszkedést. Útközben egy útszéli kereszten Szent Jakabot ábrázoló csempéket láttunk. Készítettünk néhány fotót, majd szőlők, és almáskertek között értünk ki a főútra. Egymásba érő kis falvakon gyalogoltunk keresztül. Szinte minden település látható volt középkori kőkereszt, több helyen volt nyitva kis kápolna. Megérkeztünk Ponte de Barossba, majd Ponte de Limába. A város megőrizte középkori hangulatát. A központban vannak a történelmi nevezetességek. A főtér tele volt kávézókkal, bárokkal. Mi kiválasztottunk egy kávézót, és süteményeket vettünk. Marika fánkot, Jutka croissant, én pedig csokis szuflét. Ültünk a teraszon, és néztük a középkori kőhidat, amit római alapokra építettek. A fiatal pár, akikkel együtt készülődtünk reggel elhaladt mellettünk, és kedvesen köszöntek nekünk. A lány kanadai volt, a fiú pedig argentin. A hídon átkelve egy szépséges parkot láttunk. A következő cél Alto volt.

Az út több mint felét természetes gyalogösvényen tettük meg. Ez volt a legmeredekebb terep. Nagy méretű köveken kellett felfelé haladni, nem volt veszélytelen. A körülöttünk lévő fenyőfákból gyantát gyűjtöttek meglehetősen egyszerű technikával. Megvágták a fát, és az erre a célra kialakított nejlon zacskóba összegyűjtötték a fa nedvét. Az emelkedő tetején volt Alto, ami egyetlen házból állt, és ez nem szálláshely volt. Találtunk egy kőkeresztet, és oda tettük le az első szentképet, amit magunkkal hoztunk.  Úgy éreztük ez lesz a megfelelő hely.  

Amit Isten ígért

Isten nem ígért mindig- kék eget,

mindig- virágos víg ösvényeket.

Ború nélkül derűt,

árnyék nélkül fényt,

és fájdalom nélkül

békét nem ígért.

De ígért erőt minden új naphoz,

munkádhoz nyugalmat.

Világosságot utadhoz,

bajban is kegyelmet,

és segítő kezet,

mindig veled érző

örök szeretetet.

Ereszkedni kezdtünk egy fenyvesen áthaladó, hepehupás, köves ösvényen. Viana de Castelloig mentünk. Találtunk egy medencével ellátott szépséges szállást, de az sajnos zárva volt. Átjött a szomszéd, és ajánlott nekünk szállást éjszakára, de mi úgy döntöttünk, hogy inkább tovább megyünk, hiszen boltot is keresnünk kellett. A bolt közvetlen szomszédságában volt egy közösségi szállás, amit jónak találtunk. Letusoltunk, majd vacsorázni mentünk a közeli étterembe. Bőséges, és finom vacsorát kaptunk. A pincér enyhén illuminált állapotban volt, de talán annál készségesebben szolgált ki bennünket. Az étterem falán a zarándokok által írt üzenetek voltak olvashatóak. Vacsora után visszamentünk a szállásra. Aludni próbáltunk, de néhány fiatal zenélni kezdett, és harmonikával, és dobbal szórakoztatták a többieket. Legalább húszan voltunk a szobában, és az egyik ágyon nagyon sokat forgolódott egy idős zarándok. Mivel a matrac huzata csörgött, hát képzelhetitek milyen nyugodt alvásban volt részünk.

Szent Benedek imája

Adj nekem, jóságos Jézusom,
Téged megértő értelmet,
Téged átélő érzelmet,
Hozzád siető lelket,
Irántad buzgó bensőséget,
Rád bukkanó bölcsességet,
Téged felismerő világosságot,
Érted égő szeretetet,
Benned élő szívet,
Téged dicsérő tetteket,
A Te szavaidra hallgató fület,
A Te szépségedet szemlélő szemet,
A Te fölségedet magasztaló nyelvet,
Neked kedves életmódot,
A Tőled küldött bajokat elviselő békességet.

Ködös reggelre ébredtünk. A szobában elhelyezett asztalnál megreggeliztünk. Próbáltuk a hátizsák súlyát csökkenteni. Forgalmas út mellett haladtunk macska köveken. Kisebb utak útvesztőjében kanyarogtunk, és nagyon jól esett, amikor végre erdei ösvényen vezetett a kijelölt út. Hárman haladtunk az úton, és ezekben a pillanatokban van alkalmunk beszélgetni. Beszélgettünk a gyermekkorunkról, az életünket befolyásoló eseményekről. Bizony előfordulhat, hogy egy betegség, kapcsolati vagy egzisztenciális probléma okán jutunk el saját igazságainkhoz, Önvalónk felismeréséhez. Gyakran előfordul, hogy olyan fájdalmas, félelmet keltő vagy bonyolult hatás, élmény ér minket, amivel nem tudunk mit kezdeni.
Ilyenkor hajlamosak vagyunk elfordítani figyelmünket és nem veszünk tudomást róla. Helyette inkább hirtelen elfoglaljuk magunkat, elmegyünk edzeni, eszünk-iszunk vagy egyszerűen úgy csinálunk mintha nem lenne semmi. Amikor így teszünk, akkor nem érezzük az érzéseinket, melynek következtében ezek az érzések elfojtottakká válnak. Eltemetjük őket magunkban. Ezek az érzések bennmaradnak az izmokban, az inakban, a gyomorban és számtalan más helyen a testünkben. Addig maradnak eltemetve, amíg elő nem hozzuk őket és igazán érezzük az adott érzést, ami van.
Azzal, hogy megengedjük magunknak az érzések megélését tudjuk őket kiszabadítani.

Beszélgetés közben gyorsan telik az idő. Így érkeztünk meg Barchelinhos ipari övezetébe. Egy szépséges középkori hídon jutottunk be a középkori városközpontba. A híd túloldalán állt a Igreja Matriz templom. A tér túloldalán állt a szépen felújított városháza. S amerre csak elláttunk ember nagyságú színes kakasok. Ezek a színes kakasok Portugália nemzeti szimbólumai. Találtunk egy kellemes kávézót, leültünk és frissen facsart narancslevet ittunk. Jól esett egy kicsit megpihenni. Egyre melegebb lett. Besétáltunk a főtérre. Megtekintettük a nyolcszögletű barokk templomot. A központban találtunk egy kézműves üzletet, ahol sikerült megvennünk az ajándékokat. A „mágikus” kötényt Marisnak, családtagjainknak, és barátainknak. A városból kifelé haladva színes művirágokkal díszített kapukat láttunk kiállítva. Valószínűleg a környék települései állították ezeket egyházi ünnep alkalmából. Egyre melegebben tűzött a nap. Forgalmas útvonal mellett haladtunk ismét. Az esővédőnek a hátizsákon figyelemfelkeltő szerepe lett. Hosszas séta után találtunk egy árnyas pihenőhelyet. Portugáliában szinte minden kertben van citrom, vagy narancsfa, esetleg mindkettő. Sikerült szerezni egy citromot, egy férfi éppen vágta le a citromfa ágait, és egy citromot nekünk adott. Még mindig volt a reptéren vásárolt csokoládékból. Gondoltuk energia pótlásként felhasználjuk, és megesszük őket. Felvágtuk a citromot, aminek nagyon jól esett a savanykás leve. Elindultunk. Jutka előre sietett, mi próbáltuk felvenni a ritmust vele. Emelkedőhöz érkeztünk, a nap hihetetlen erővel sütött. Úgy éreztem soha nem jutok fel az emelkedőn. Végre találtunk Marikával egy árnyas fát, azt gondolom, annak köszönhetem, hogy nem láttam újra az elfogyasztott csokoládét. Továbbhaladtunk, és Aborimnál a templomkertben az árnyas fák alatt a kőkerítésen pihentünk. Néztem a fa lombjait, és kinyújtottam a karom. Lengedezni kezdett a szellő, és jóleső frissítést nyújtott. Leengedtem a kezem, és a szellő nem fújt tovább. Újra felemeltem, és a szellő újra lengetni kezdte a leveleket.” Köszönöm Uram! Köszönöm, hogy velünk vagy, és figyelsz ránk!” Az út szőlőskertek között kanyargott. Több útszéli keresztet is láttunk. Tovább haladtunk, majd Portelánál elértük az útszakasz legmagasabb pontját. Kis falvakon gyalogoltunk keresztül. Próbáltunk szállást találni. Útközben láttunk fotókkal ellátott zarándokszállás hirdetéseket. Valahogy elnéztük, és túlhaladtunk a kereszteződésnél. Kiértünk egy településről, már vizünk sem volt. Szerencsére találtunk egy kutat, és mellette pihenő helyet. Kb. 800 métert kellett volna vissza sétálni, de többségi döntéssel úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk még kb. 5 km-t. Hágen Jutkának két fontos célja volt az úton. Egyik az  hogy gyalogoljunk egy nap 50 km-t, a másik hogy aludjunk egy éjszaka a csillagos ég alatt. Jelzem ez a két cél megvalósulni látszott. A véletlen szerencsének, és Berkes Marika figyelmességének köszönhetően találtunk egy Hostelt, ahol még betudtak fogadni bennünket. Egyszerű három ágyas szobát kaptunk. Volt egy francia ágy, és egy pótágy. Marika, és Jutka aludtak a francia ágyba. Marika mondta is Jutkának, hogy van rajta ruha. Ez megkönnyebbüléssel hallgattuk. Kértünk vacsorát, és együtt vacsoráztunk az udvaron megterített asztalnál a német, brazil útitársakkal. Vegetáriánus tésztát ettünk salátával, és finom bort ittunk hozzá. Hangulatos kertje volt a szállásnak. Már nagyon fáradtak voltunk 22 óra volt, de a nap hétágra sütött. Ronda vasajtó volt a szobánkon, és ablak sem volt rajta, de az adott körülmények között nagyon örültünk, hogy egyáltalán fedél van a fejünk fölött.

Korán reggel ébredtünk, csepergett az eső. Nem szerettünk volna felébreszteni senkit, ezért kivittük a felszerelésünket az udvarra, és ott öltöztünk fel, és csomagoltuk el ruháinkat. Óvatosan kinyitottuk a nagykaput, és elindultunk az óceán parti úton. Szükség volt a széldzsekire a nagy pára miatt. Csendes volt az óceán part, csak a hullámok csapódtak a part menti szikláknak. Nagy kiterjedésű dűnenövényzettel találkoztunk. Az apartmanok előtt a parkolóban egy fiatal srác énekelt zenei aláfestéssel egy lánynak, aki egy autóban ült. Mikor meglátott bennünket vidáman köszönt: Bom Camino! Mosolyogva intettünk neki vissza. Folytattuk utunkat, és eljutottunk Vila do Condebe.  Ahogy haladtunk a központ felé felfedeztünk egy rekonstruált portugál karavellát. A Karib- tenger kalózai jutottak az eszünkbe. Felszálltunk volna a hajóra, ha vár minket Jack Sparrow kapitány. De sajnos nem láttuk ezen a vidéken. A város fölött áll a lenyűgöző Convento de Santa Clara kolostor. A kolostor oldalában állnak a római vízvezeték maradványai. Az egyik középkori ház tetején sötét árny formálódott kutya alakká. A ház tetején ugyanis mereven állt egy fekete kutya. Marika két dologtól félt az úton, a kutyáktól, és a kígyóktól. Vissza akartunk fordulni, hogy közelebbről megnézzük a kolostort. Ott termett egy férfi, és elmagyarázta, hogy a kolostor zárva van felújítási munkák miatt. Továbbhaladtunk, és a központban találtunk egy kellemes kávézót, ahol a frissen sült zsömle illata terjengett. Jutkával össze néztünk, és tudtuk, ez lesz a megfelelő hely a születésnapi köszöntésnek. Döntésünket megerősítette, hogy a pultban megpillantottunk egy szépséges sajttortát. Jutka magával hozta az 50-es gyertyát. Marisnak azt mondtuk vigyázzon a táskákra, amíg mi vásárolunk, és mi megbeszéltük az eladóval, hogy 10 perc múlva hozza ki a tortát. Megreggeliztünk, jól esett a friss péksütemény. A meglepetés hibátlanul sikerült. Az eladónő hozta a tortát, énekeltünk, majd videót készítettünk Andorkó Marikának, hogy ő is részese lehessen az ünneplésnek.

Drága Marika! Fogadd szeretettel ezt az ősi áldást, és soha ne felejtsd el ezt a különleges születésnapot!

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,

Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.

Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.

Az ünneplés után a tengerparti útról rátértünk a szárazföldi útra. Arcosig mentünk, ahol lekanyarodtunk egy földútra, egy eukaliptusz erdőn keresztül haladtunk. Úgy gondoltuk, hogy a következő városban ünnepi ebédet eszünk, de a camino útvonal a város szélén vezetett el. Ezért az erdei útat szegélyező kőfalon megettük az általunk eddig vásárolt, és cipelt összes kaját. Falatozás közben két brazil férfi sétált el mellettünk. Váltottunk néhány szót egymással. Hágen Judit gyümölcsöt szeretett volna enni, és ahogy haladtunk előre találtunk egy barackfát, aminek le volt törve az ága. Jutka levett három érett barackot, és jó ízüen megettük. Majd találtunk szederbokrot, és azon három érett szedret. Jutka azt is megosztotta velünk. Andorkó Marika már biztos mondta volna a második gyümölcs után: " Nem igaz,hogy a Jó Isten mindig a Hágen Jutka kívánságait teljesíti!"  Célunk Barselos volt, de egyre melegebb lett. 20 percig haladtunk az úton, mikor egy kis településen az egyik ház kapujában állt egy lány, és úgy éreztük bennünket vár, majd bevezetett egy nagyon szép medencével rendelkező szálláshelyre. Hárman voltunk egy kilenc ágyas szobában. Igazi születésnapi meglepetés Pedra Furádában. Lezuhanyoztunk, kimostunk, majd bevásároltunk. A vacsora sárgadinnye volt sonkával. Reggelire tonhalat vettünk pirítóssal. Este ültünk a medence szélén és rosét ittunk a születésnapos tiszteletére. A szobában diktafonra mondtuk az eddigi élményeinket. Aludni tértünk. Szép volt ez a nap. Valódi szülcsinapcsis.

Az ágyban a kis kápolnára gondoltam, ahová napközben betértünk. Szép, tiszta, ízlésesen berendezett kápolna volt. Ahogy beléptünk azonnal ez jutott eszembe:

Uram Jézus Krisztus Szent házadba léptem,
A szent kegyelmedet add áldásul nékem.
Hogy most benned bízván ,és feléd kiált szám,
Uram Jézus Krisztus, kérlek figyelmezz rám.
Őriz meg e napon a veszélytől engem,
Ne enged,hogy a bűn lábra kapjon bennem,
Hanem tiszta szívvel és igaz ajakkal,
Áldjam szent nevedet, mint éjjel,mint nappal.
Áld meg szüleimet, akik szerelmedben ,
Sok aggodalom közt neveltek fel engem.
Áld meg azok porát , akik elhunytak már ,
Kiknek szegény lelkük örök nyugalmat vár.
Add, hogy az Ő lelkük ne szenvedjen többé,
Szent neved áldassék köztünk mindörökké.

Ámen.

Július 13-án 15:22-kor indult a gépünk Budapestről. Időben érkeztünk, feladtuk a hátizsákokat. Mindhárman próbáltuk a minimálra csökkenteni a zsák súlyát, de két hétre elegendő felszerelés így is 9-10 kg-ot nyomott. Szerencsére nem kellett ráfizetni a csomagokra. Miután feladtuk a zsákokat ettünk pár falatot, megittuk a nálunk lévő innivalókat, mert azt nem engedik fel a gépre. A vámszabadterületen vettünk vizet, és csokoládét a három órás útra. Mivel mindhárman különféle csokikára esküszünk, így vettünk három csomag csokoládét. Leültünk, és boldogan falatoztunk a csokikból. Beszélgettünk, és izgatottan vártuk, hogy írják ki a gép indulását. Szép nyugodtan felálltunk, és elindultunk a tábla felé, ahol kiírják az indulás adatait. Egyszer csak halljuk a hangos bemondóból: „Utolsó figyelmeztetés a Portói járat utasainak….” Felturbózott sebességgel értük el a kaput, ahol minden nehézség nélkül felszálltunk a gépre. Még volt időnk egy közös fotó készítésére is. A gépen Maris ült az ablaknál, én középen, Jutka a folyosónál. Nagyon szép időnk volt, és csodálkozva néztük az Alpok hegyvonulatait. A gépünk pontosan szállt le Portóban. Portugáliában azonban egy órányi eltérés van, a mi időzónánkhoz képest. Tudtuk, hogy későn érkezünk, ezért előre telefonált Lacim a szállásadónknak, hogy érkezni fogunk, és feltétlenül számítsanak ránk. A reptéren az információs pultnál kértünk egy Portó térképet, majd a metrómegállóhoz siettünk. A jegyvásárláshoz kaptunk segítséget, mivel Portóban a metró zónákra van osztva. Úgy döntöttünk, hogy 24 órás jegyet veszünk 7,5 Euróért, mert akkor valamennyi tömegközlekedési eszközt tudjuk használni, bármelyik zónában. A szállásunk a Senora Da Hora állomáshoz volt közel. A metrón utazott egy magyar lány, aki segített nekünk, és megnézte, hogy merre kell mennünk a szálláshelyre. Mondanom sem kell, kicsit elvétettük az irányt, de hála a GPS-nek, és hogy mert olyan jól tudunk kérdezni spanyolul, megtaláltuk a szálláshelyet. Becsöngettünk, és kilépett egy magas kopaszodó férfi, és a felesége és közölték, hogy „FULL”. Látva a rémült arcunkat nevetni kezdett, és beinvitált bennünket. Egyszerű közösségi szállás volt 7 Euróért. Az volt az érdekessége, hogy Abel a hospitalero nem pecsétet adott, hanem színes ceruzával rajzolt nekünk a zarándokútlevelünkbe.

Miután lepakoltunk, elindultunk feltérképezni a várost. Metróra szálltunk, és utaztunk egy megállót. Mivel legalább 7 féle színű vonal van, az volt a gyanúnk, hogy rossz irányba mentünk. Ezért leszálltunk, és egy másik metróra ültünk át. A Vasco da Gama megállóhoz vitt. Ott rájöttünk, hogy épp ellentétes irányba kellett volna haladnunk, és nem kellett volna eltérni az eredeti tervtől. De mivel volt 24 órás jegyünk ez nem okozott problémát, és így jutottunk be a központba. Mi olyan jól jártunk ezzel a 24 órás jeggyel, mint Mariska egy évvel ezelőtt az 1 Eurós csokikás keksszel. Rögtön egy azulejo díszítésű templomba botlottunk. Mivel szombat este volt hömpölygött a tömeg az utcákon. Próbáltuk feltérképezni a terepet, hiszen vasárnap csak fél nap állt rendelkezésünkre Portó megtekintésére. A gyönyörű katedrálist megtaláltuk, és fotókat készítettünk erről a sokszínű városról.

A városról azt érdemes tudni, hogy róla nevezték el a független Portugáliát a XII. században. Itt született Tengerész Henrik, akinek nagy szerepe volt a földrajzi felfedezésekben. 2001-ben Portó volt Európa Kulturális Fővárosa. 2004-ben európai futballbajnokságot rendeztek itt. Portó egyébként is egyet jelent a focival.

Megnéztük a városközpontot, és visszasétáltunk egy „piroslámpás” negyeden a metró megállóhoz. Még sokan várakoztak a metróra. A kocsik tömve voltak utasokkal. Szinte mellbe vágott minket az a kulturális sokszínűség, amit a metróban tapasztaltunk. Még nem voltunk igazából fáradtak,de betartottuk a szállás szabályzatát,és időben aludni tértünk.

Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.( Pam Brown)

2016-ban Berkes Marikával, és Hágen Jutkával arról beszélgettünk, hogy az 50. születésnapunkat a spanyolországi caminón fogjuk ünnepelni. Akkor még eszünkbe sem jutott, hogy már 2018-ban elmegyünk, és végig járjuk a francia utat Santiago de Composteláig. Arra pedig legrosszabb álmunkban sem gondoltunk, hogy Berkes Marika lábtörés miatt kénytelen lesz itthon maradni. Miközben mi Andorkó Marikával kiegészülve róttuk a kilométereket Spanyolországban, Berkes Marika fogadalmat tett itthon: -„Jövőre, ha kell, egyedül elmegy, és végigjárja a zarándokutat.” Elhatároztuk, hogy 2019-ben a magyar Szent Jakab zarándokutat tesszük meg. Sokat edzettünk, de valahogy az út szervezésével hadilábon álltunk. Csak nagyon ritkán beszéltünk róla. Áprilisban Jutkával kerékpároztunk a bagotai úton, és szinte egyszerre villant az agyunkba, hogy most a Portugál caminót kellene megcsinálni, hiszen az kilométerben szinte azonos a magyar úttal, ha Portóból indulunk. Annyira vágytunk Santiagóba, hogy a tervet tett követte. Elmentünk Berkes Marikához, akinek könnyes lett a szeme a meghatottságtól a hírre. Hárman elmentünk Andorkó Marikához, akinek szintén könnyes lett a szeme, de azért, mert a háza felújítási munkálatainak kiadásai miatt, nem tudta vállalni az utat. Jutka keresett nekünk jó áron repjegyet, és megbeszéltük, hogy két hetet szánunk az útra. Ettől kezdve lelkesebb lett a készülődés, Marika naponta több órát edzett, hogy formába hozza a lábát. Családtagjaink csak mosolyogtak, és támogatták utunkat, hiszen a két hét, a tavalyi öt héthez képest, kevésnek tűnt. Jutka megtervezte, és elkészítette Nagy Atissal az új egyen pólónkat. Rajta a kagyló, az út neve, és stílusosan egy ötvenes. Indulás előtt Hágen Jutkánál összeültünk, és Andorkó Marisnak is átadtunk egy pólót, de mivel Ő még negyvenes évei elején jár, az Ő pólójáról hiányzott az 50-es szám. Mariska szépséges tortát sütött a tiszteletünkre, és boldogan ünnepeltük meg a születésnapokat. Kaptunk még tőle, egy szép karórát, ami jelképe volt a legfontosabb ajándékának, az időnek.

Ez az idő. Meghitt és bensőséges. Ellenállhatatlan ereje magával ragad. A másodpercek, órák, évek rohanása az élet felé lendít bennünket, majd a semmibe taszít... úgy lakunk benne, mint hal a vízben. Létünk időben való létezés. Az idő monoton éneke táplál bennünket, kitárja előttünk a világot, felzaklat, megrémiszt, elringat. (Carlo Rovelli)